GRADUS MŰVÉSZÜGYNÖKSÉG
A Gradus Művészügynökség 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy professzionális érdekképviseletet nyújtson az előadó-művészeti iparág számos területén dolgozó művész számára. Elhivatottan és szenvedélyesen dolgozunk, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítsuk részükre munkájuk során. Ügyfeleinket személyre szabottan támogatjuk szakmai céljaik megvalósításában.
Jelenlegi ügyfelek: Művészek
Korábbi ügyfelek:
Balczó Péter, operaénekes (együttműködés: 2012-2016)
Rab Gyula, operaénekes (együttműködés: 2017-2019)
Rost Andrea, operaénekes (együttműködés: 2013-2018)
Szentpáli Roland, tubaművész, zeneszerző (együttműködés: 2019-2023)
Teszári Nóra, műsorvezető (együttműködés: 2015-2021)
—
MUNKATÁRSAK
Meczner Vera
Kereskedelmi-közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán, mely tanulmányok alatt ösztöndíjasként egy évet Franciaországban töltött. Szakmai pályafutásást gyakornokként az Óbudai Társaskörben kezdte, majd négy éven keresztül az Armel Operaverseny és Fesztivál produkciós vezetője volt.
Egyetemi mesterdiplomáját a University of Warwickon, Cultural Policy and Management szakán szerezte. Angliai tanulmányai során gyakornokként bepillantást nyert a Birmingham Contemporary Music Group, a világ egyik vezető kortárs zenei együttesének munkájába.
Hazaérkezése után, 2012 szeptemberében alapította a Gradus Művészügynökséget.
2017 óta a Werk Akadémia komolyzenei menedzserképzés szakmai mentora, állandó vendégoktatója az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének, vendégelőadóként pedig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Budapesti Metropolitan Egyetemen és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Emellett rendszeresen végez mentorálást és egyéni tanácsadást művészek számára.
Móricz Máté
Zenekultúra szakon végzett az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetében 2021-ben, mellette elvégezte a Werk Akadémia színházi menedzser képzését. Gyakornokként dolgozott 2018-ban a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen, 2019-ben a Duna Karneválon, 2019-2021 között pedig a StageHive weboldal és applikáció közösségi finanszírozási kampányainak mentoraként tevékenykedett.
2020 júniusától a Gradus Művészügynökség asszisztense. 2022 szeptemberétől a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésén folytatja tanulmányait.
Középiskolában informatika szakon végzett, ezen tanulmányait weboldaltervező képesítéssel egészített ki a Fresh Web Solutions felnőttképzésének keretében.
INTERJÚK
- Mária Rádió 2023. július 8.
- Magyar Krónika 2023. január 17.
- Papageno 2021. október 25.
- Bézs Rádió 2019. szeptember 4.
- Kult50 2018. június 6.
- M5 2018. január 13.
- Klubrádió 2017. május 3.
- Papageno 2017. március 1.
- Lánchíd Rádió 2017. január 14.
- Fidelio Magazin 2017. január 10.
- Színház folyóirat 2015. február
- Sikeres Nők Magazin 2014. szeptember