Dobszay <i>Péter </i>

Dobszay Péter

karmester, orgonista

"A fiatal karmester, Dobszay Péter dirigálásával lenyűgözte a hallgatóságot. A magyarországi dirigens bebizonyította nekünk is, hogy nem véletlenül került be a legutóbbi budapesti Maestro Solti karmesterverseny döntőjébe."
— Erdély Online

Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb muzsikusa. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára.

Diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte. 2013-2023 között a Dohány utcai Zsinagóga, majd 2015-től a Gazdagréti Szent Angyalok-templom első orgonistája.

Világszerte ad koncerteket, Japánban vezényelte a Kyotói Zenei Fesztivál zenekarát, Oroszországban a Jekatyerinburgi Muszorgszkij Akadémia Zenekarát, Németországban a Philharmonisches Orchester Altenburg-Gerát és Romániában a Nagyváradi, Marosvásárhelyi, valamint a Szatmárnémeti Állami Filharmóniát. Orgonált Izraelben a jeruzsálemi Szent Sír Bazilikában, Svájcban a genfi Zeneakadémia Nagytermében, Bécsben a Stephansdomban és Macedóniában is.

Visszatérő vendégkarmester a Magyar Állami Operaháznál, a Nemzeti Filharmonikusoknál, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál, az Óbudai Danubia Zenekarnál, a Pannon Filharmonikusoknál, a Győri Filharmonikus Zenekarnál, a Savaria Szimfonikus Zenekarnál, a Szegedi Szimfonikus Zenekarnál, a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnál, a MÁV Szimfonikus Zenekarnál és a Szent István Filharmonikusoknál, koncerten dirigálta a Budafoki Dohnányi Zenekart. Vendégkarmesterként rendszeres közreműködője a Budapesti Operettszínház előadásainak.

Döntőse és Közönségdíjasa volt a 2017-es Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenynek.

Fontosnak tartja a kortárszene jelenlétét a hangversenyéletben: karmesteri minőségében több Z-felvételt készített a Magyar Rádió számára, és számos különböző ősbemutató is fűződik a nevéhez.