Orosz <i>Ákos </i>

Orosz Ákos

színész

"Talán nincs ma még egy olyan fiatal férfiszínész az országban, akinek minden gesztusa, minden mozdulata és minden szava ennyire természetes és emberi lenne"
— Origo.hu

A 30-as színészgeneráció egyik legismertebb és legkiemelkedőbb tagja. Színpadi és filmes jelenléte, energiája, dinamizmusa mindig magával ragadóan erős. Azon kevés színészek egyike, akinek a függetlenszínház, a kőszínház és a filmes világ egyaránt otthona.

2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. Ezt követően lett a Maladype Színház vezető színésze. Olyan felejthetetlen előadások és címszerepek fűződnek a nevéhez mint a Leonce és Léna, a Woyzeck, az Übü király, a Platonov, a Figaro házassága és a Don Juan. 2015 óta, egy év kihagyással a Vígszínház társulatának tagja, ahol többek közt a Bűn és bűnhődés, A vágy villamosa, a Haramiák és a Félkegyelmű főszerepeit játszotta. 2013 óta van műsoron Gérecz Attila élete és művei alapján készült, A szökés c. monodrámája, továbbá látható, a MU Színház nagysikerű Karamazovjában.

2018-ban került színpadra első rendezése, a Homokember, melynek szövegkönyvét és látványos, vetített díszletét társalkotóként is jegyzi.

2020/2021-es tanévtől a Színház- és Filmművészeti Egyetem művészi beszéd tantárgyának egyik oktatója.

Nemzetközi fesztiválok és workshopok állandó résztvevője. Az Egyesült Államoktól kezdve, Európa majd minden országán át, a magyarországi fesztiválokat is beleértve, megfordult az összes jelentős szakmai helyszínen.   

Több, mint 40 filmben láthatta már a közönség, olyan sikeres alkotásokban mint például a Made in Hungária, a #Sohavégetnemérős, a Saul fia, vagy a Nagykarácsony. Karakteres hangját megannyi szinkronszerep és narrációs munka kapcsán ismerhetjük.

Zenei projektjei mindig kiemelt helyet töltöttek be önálló szakmai megmutatkozásaiban. Számos szóló dal, dalszöveg, novella, vers írója, megzenésítője, zeneszerzője. Játszik szájharmonikán, gitáron és különböző ütőhangszereken.

Számos díja közül kiemelkedik a 2011-ben megítélt Soós Imre-díj, a 2012-ben megítélt Junior Prima díj, valamint a 2019-ben kapott Kaszás Attila-díj.

Díjak

  • Bujtor István Filmfesztivál - Legjobb férfi szereplő, 2022
  • Kaszás Attila-díj, 2019
  • Hegedűs Gyula - emlékgyűrű, 2018
  • Magyar Filmdíj – Közönségdíj – #sohavégetnemérős, 2017
  • Budapest Főváros XVI. kerületének ifjú tehetsége, 2016
  • FIAT – Nemzetközi Színházi Fesztivál, Podgorica, Fődíj – Übü király, 2014
  • Junior Prima díj, 2012
  • Színikritikusok díja – A legígéretesebb pályakezdőnek, 2011
  • Soós Imre - díj, 2011
  • INFANT Fesztivál, Újvidék: Fődíj – Tojáséj, 2010
  • Aranylemez – Made In Hungária, 2009
  • Nemzetközi Színművészeti Egyetemek Fesztiválja, Varsó: Fődíj – Novemberi éj, 2007
  • Magyar Kisfilm Fesztivál: Fődíj – Vehiculum, 2007